msql query(SET NAMES 'UTF8'); Kiállító művészek
Untitled Document
Artézi Galéria
Független művészek társulása,támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Artézi Galéria
Független művészek társulása,
támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Untitled Document menu-side
× Home Kapcsolat Kiállítások Írások Gyűjtőknek Katalógusok
Művészek
Zsubori Ervin elektrografikus
al
Kiskőrösön születtem, 1961. október 22-én. Az Árnyékkötők alkotócsoport alapító tagjaként, az Árnyékkötők co-media folyóirat alapító szerkesztőjeként számos csoportos és egyéni elektrografikai kiállításon vettem részt.
Feleségemmel, Horváth Irával 1993-ban hoztuk létre az Arnolfini Archívum családi alkotócsoportot, amely különböző élet- és képzőművészeti ágakban kíván kreatív módon megmutatkozni önmaga, valamint szűkebb és tágabb környezete előtt.
Közgazdász és újságíró diplomám van; két évtizeden át dolgoztam a Figyelő hetilapnál, ebből 15 évet vezetőszerkesztőként.
2012 óta, az InfoTandem társalapítójaként, elsősorban infografikákkal foglalkozom.
Családommal Szigetszentmiklóson élünk, két felnőtt gyermekünk van.

Egyéni kiállítások
1991. Budapest, Vasas Galéria, „Az ismeretlen város”
1992. Budapest, Csokonai Művelődési Központ, „Szárnyasoltár”
1994. Budapest, Örökmozgó Filmszínház Galériája, „Tickets”
1994. Kaposvár, Városi Művelődési Központ, „Tickets”
1996. Budapest, Black-Black Galéria, „Összpontosítás”*
1998. Budapest, Francia Intézet, „Árnyékkötők co-media”*
1999. Berlin, Magyar Ház, „Schattenbindungen”*
2001. Szigetszentmiklós, Arnolfini Galéria, „A hiány árnyképei”
2001. Budapest, BME Leporelló terem, „Egy kiállítás képei”
2001. Szigetszentmiklós, Arnolfini Galéria, „Az idő oszlopcsarnoka (Remix)”
2002. Budapest, Sziget Galéria, „Árnyékkötődések”*
2003. Budapest, Merz Galéria, „Tickets”
2003. Szigetszentmiklós, Arnolfini Galéria, „Az idő mögött”
2006. Budapest, Magyar Műhely Galéria, „Nevezetlen Dátumok Fala”
2011. Budapest, BCE Központi Könyvtára, „11 obeliszk”
2013. Szigetszentmiklós, Arnolfini Galéria, „Coumessas”
2014. Szentendre, MANK Galéria, „Árnyékkötők 100”*
2015. Budapest, MET Galéria, „Ős-Árnyékkötők”*
*Az Árnyékkötők Alkotócsoporttal

Artézi Galéria Copyright © Artézi Galéria Webdesign © Németh Géza az Artézi Galéria művészeti vezetője