Untitled Document
Artézi Galéria
Független művészek társulása,támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Artézi Galéria
Független művészek társulása,
támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Untitled Document menu-side
× Home Kapcsolat Kiállítások Írások Gyűjtőknek Katalógusok
Művészek

AZ ARTÉZI GALÉRIA TÖRTÉNETE

„A szabadság ára”
Az Artézi Galériát Németh Géza festőművész kezdeményezésére olyan művészek hozták létre, akik életkoruknál fogva is igen tapasztaltak, sokat láttak és tanultak pályájuk során. Volt részük különböző galériákkal, kurátorokkal és intézményekkel való együttműködésben is. Mindebből például az szűrődött le számukra, hogy a legszerencsésebb függetlenül alkotni és dolgozni, ha erre van mód és lehetőség. Jó dolog, hogy találtak, illetve teremtettek lehetőséget maguknak.
A galéria alapító tagjai a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje óta kiállító művészek, a hazai művészeti közegben ismert alkotók, akik jó barátságban vannak egymással. Németh Gézának, az Artézi művészeti vezetőjének legutóbb a Körmendi Galériában szerepeltek önálló kiállításon festményei. Kecskeméti Kálmán festő és fotográfus a hetvenes években Kovásznai György mellett dolgozott, később számos televíziós műsor szerkesztője volt, legújabban a Haas Galériában rendezett egyéni kiállítást. Orvos András festőművész, a balatonboglári kápolnatárlatok hajdani kiállítója Vácon él, az elmúlt évtizedben nagyrészt ottani galériákban mutatta be műveit. A művésztanárként is működő, Munkácsy- és Kiváló Művész díjjal elismert Szemethy Imre grafikusművész a kilencvenes években a Várfok Galériával dolgozott együtt. Az Artézi köréhez tartozik az 1986-ban elhunyt Emory Ladányi festőművész is, a Der Sturm kiállítás egykori résztvevője, akinek hagyatékát Németh Géza gondozza. A művészek fiatal alkotókkal, többek között Németh Dórával közösen tavaly októberben nyitották meg a galériát az Egyszer Együtt című csoportos kiállítás keretében.

2014. tavaszán
Spengler Katalin
Artézi Galéria
1037 Budapest, Óbuda, Kunigunda u.18.
E-mail: gallery@artezi.hu
T:+3620-496-3408

Alapító tagok

Németh Dóra grafikus
Kecskeméti Kálmán festöművész
Ladányi Imre (1902-1986) festöművész
Németh Géza festöművész
Orvos András festöművész
Szemethy Imre grafikusművész

Untitled Document