Untitled Document
Artézi Galéria
Független művészek társulása,támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Artézi Galéria
Független művészek társulása,
támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Untitled Document menu-side
× Home Kapcsolat Kiállítások Írások Gyűjtőknek Katalógusok
Művészek
Gedeon Irén képzöművész
al
"A kép nem belölem áll, hanem abból a párbeszédböl, amit az Univerzummal folytatok " El Kazovszkij
Gyermekkorom óta érzem a késztetést, hogy rajzolás, festés útján fejezzem ki a világról alkotott vízióimat. Középiskolás koromban napjaim részévé vált az alkotás, bár a képzöművészeti föiskolára nem sikerült felvételt nyernem de az alkotás életem része maradt. Családalapítás, gyermeknevelés után a szellemi dolgok felé is fordult érdeklödésem, lázasan kutattam az emberi élet értelmét és annak jobbá tételének lehetöségét. Megértve, hogy a látható világ csak egy kis töredéke a határtalan valóságnak és mi magunk teremtünk mindent ami körülvesz bennünket, lehetöséget tárháza tárult fel elöttem. Az is nyilván való vált számomra, hogy a festészet által tudom a dolgok mögöttes, szem számára nem látható, szavakba nehezen foglalható lényegét megjeleníteni. A művészeti irányzatok köül nagy hatással volt rám az avantgárd több ága, szeretem a formabontó, eröteljes színekkel való megjelenítést. A festés számomra vizuális kommunikáció s mindig nagy örömmel tölt el amikor pozitív visszajelzést kapok, mert megértették a műbe hangolt üzenetet.
Székács Zoltán és Sebestyén János festöművészektöl tanultam technikákat, kompozíciós készséget, szemléletet, melyeket nagy lelkesedéssel alkalmazok. Egyaránt alkalmazom a közvetlen vászonra festést, valamint a strukturált felületre - már a vakolás során kialakított mintázatra -különbözö anyagokkal való több rétegű alkotást, archaikus, sötét színekkel, olykor élénk, eröteljes színekkel. Szeretek kísérletezni, alkotás során felbukkanó új technikákat kipróbálni, egymásba olvasztani. Nagy hatással van rám az ösi kultúrák világa, barlangrajzok, idötlen tájak, kövek, hegyek anyagainak mintázata és foglalkoztat az emberi lélek mélységeinek a kutatása is mely témák egyszer csak megjelenítödnek alkotásaimban néha számomra is meglepö módon.
Tagságok:
Magyar Festök Társasága
MANK,
XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület (X8ME),
Szabad Alkotók Köre
Colosseum csoport, Vác
Székács Zoltán Alkotókör

Több csoportos kiállításon szerepeltem műveimmel:
2017. Belvárosi Művész Egyesület, Párizsi Udvar
2017. Belvárosi Művész Egyesület Bécs
2017.- 2128.- 2019. Bakelit Multi Art Center Pályázati kiállítások (3. helyezett)
2019. Colosseum csoport, Vác
2019. Szabad Alkotók Köre, Kerítés Kiállítás
2019. Szabad Alkotók köre és XVIII. kerületi Művészeti Egyesület
2020. Székács Zoltán alkotókör , K11 Művészeti és Kulturális Központ
2020. Colosseum Csoport - Virtuális
2020. XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület - Tavaszi tárlat
2020. Orfű - IX. Orfűi tárlat
2020. Colosseum csoport - Újpest Galéria - Rezgések és szellemek
2020. Magyar Festök Társasága - Érd - Horizont
2020. XVIII. Ker. Művészeti Egyesület - Vizitáció MS mesterre emlékezve, Anyaság
2020. Nöi Vonal IX. - Zikkurat
2020. XVIII. Ker. Művészeti Egyesület - Az Egyesület 25. évi jubileumi kiállítása
2021. Colosseum csoport
2021. XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület - Tavaszi tárlat
Önálló kiállítások:
2020. Mamaison Residence Izabella
2020. Pestszentimrei Közösségi Ház

Artézi Galéria Copyright © Artézi Galéria Webdesign © Németh Géza az Artézi Galéria művészeti vezetője