Szűcs Erzsébet ASPEKTUSOK
15 művész kiállítása, Budapest, Artézi Galéria, 2021.
Aspektusok címmel A Székesfehérvári Művészek Társasága 15 tagjának nyílik kiállítása az óbudai Artézi Galériában 2021. január 9-én.
A kiállításon valóságos műtárgyak vannak a galéria falain és terében, a megnyitó és a látogatás azonban – a járványhelyzet miatt –mégis virtuális, online.
Az Artézi Galéria, illetve annak művészeti vezetője Németh Géza adott megbízást Büki Zsuzsannának és Szentes Ottokárnak, hogy legyenek kurátorai egy kiállításnak, ebben a magánerőből szervezett, független galériában. A művészházaspár örömmel vállalta a megbízást, úgy döntött, hogy a szubjektivitást is vállalva válogat a saját művészeti közössége tagjai közül. Így az ötven tagú Székesfehérvári Művészek Társasága egyesületéből 15-en vehetnek, vesznek részt ezen a tárlaton.
A felkérést egy kivételével mindenki örömmel vállalta, vállalni tudta. (Ujházi Péter festőművész, az egyesület elnöke éppen egy 42 négyzetméteres, színes kerámia dombormű készítésének utolsó fázisában lévén, nem tudott csatlakozni. Már bánja.)
A tárlat címét a meghívó fél javasolta, adta: Aspektus: értelmező szótár szerint : eredete latin aspectus (ránézés) illetve specio (lát, néz) szavakból. Jelentései:
1.egy helyzetben rejlő kedvező feltétel, amely lehetővé tesz egy tettet, tevékenységet
2.lelki hozzáállás, egy személyre vagy közösségre jellemző gondolkozásmódból fakadó felfogás, mely alapján önmagát, más személyeket, ügyeket, eseményeket, jelenségeket, a világ és az élet dolgait kiértékeli, szemléli, illetve vélekedik róla, nézőpont
3. régies jelentése : a csillagok állása, amiből megítélhető a jövendő.
A tizenöt művész kiállított alkotásait elemezve hosszan elhúzódó megnyitót tartanánk, de szerencse, hogy a tárlathoz katalógus készült, melyet a galéria honlapján megtalálhatnak, ebben a kiállított művek reprodukciói mellett a művészek rövid vallomásai, róluk szóló írások részletei olvashatóak, fogódzóul, ismerkedésül.
A művészet kétkulcsos kódot használ, mondja katalógus előszavában Németh Géza: az egyik kulcs a művésznél, a másik a befogadónál van. Talán az egymásra találásban a művészet-közvetítőinek: a galéria megteremtőinek, a kiállítás kurátorainak, szervezőinek, a szavakkal közvetítő elméleti embereknek és a dolgok digitális térbe való juttatóinak is szerepe van. Fogadják szeretettel az alábbiakat!
A helyszínről: Itt térnék ki egy kicsit az Artéria Galéria nyolc éves tevékenységére – hiszen én is most ismerkedtem meg vele, hátha többen, például a Fehérváriak ennek a kiállításnak kapcsán figyelnek fel rá. Rendkívül sokat segít a galéria informatív, tárgyilagos honlapja és az egyes itt korábban megnyílt kiállítás virtuálisan lapozható katalógusa is.
A galéria alapítói és fenntartói tapasztalt művészek. Nagy részük mögött jelentős és sikeres életút áll, akár ülhetnének is babérjaikon, de mégis ezzel az alapítással, működtetéssel egy új fejezetét nyitották meg életüknek, együttműködésüknek. Talán tartós barátságuknak, alkotói életútjuknak, művészetszervezőként vállat társadalom-alakításuknak.
Áttekintve korábbi kiállításaik listáját egyik fontos vállalásuk a nem Budapesten élő és működő művészek bemutatása. Így került már sor (általában egy-egy helyi művészt kurátornak felkérve 2017-ben a váci, ’19-ben a békéscsabai 2020-ban a szegedi és ugyancsak tavaly a gödöllői művészek egy -egy csoportjának bemutatására.
A jelen kiállításra felkért, itt megjelenő székesfehérvári művészek „halmaza” egyáltalán nem homogén. Sem életkorukban, sem az általuk művelt műfajukban, de még alkotói környezetében, lakóhelyében és annak jellegében sem. Hogy ezt példázzuk. Talán kifejezetten urbánus, egzisztenciális művészet a Székesfehérvár belvárosában felnőtt és élő Végvári Beatrixé és másik pólusként mutathatjuk az újkori természetművészet irányát, a land art műfaj elfogadása utáni korszakot képviselő Péter Ágnes művészetét. Mindkettejük kiállított műve műfaji besorolása szerint elektrografika. Mindketten nagyon mai művészek, nagyon mai problémákkal szembenézve, s mennyire más. Ilyen ez a tárlat, s talán még ilyenebb. Nézzük az alkotókat sorban!
A tizenegy férfiúból és négy hölgyből álló csoport generációk szerint négy korosztályt képvisel. Nyolcan : Bauer István, Péter Ágnes , Pinke Miklós, Szarka Tamás, Szegedi Csaba, Végvári Beatrix csakúgy mint a kurátor házaspár tagjai: Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár (és jómagam is a hatvan év körüli korosztályt) képviseljük; hárman : Arany Gold Zoltán, Haraszti Zsolt és Kiss László ötven év körül járnak; ketten: Máder Barna és Mosberger Róbert negyven év körüliek; s a legfiatalabb kiállító Revák Katalin, aki egy másodgenerációs művész a társaságban (édesapja festőművész) harmincegy éves.
Miért emeltem ezt ki, mert talán egyáltalán nem látszik a kiállításban ez a nemzedéknyi életkorkülönbség. A választott művészeti irányzatok, felhasznált eszköztárak szinte egyáltalán nem mutatják az alkotók korát. Talán a sok ezt meghatározó ok közül kettőt emelhetünk ki: Talán senki nem elég öreg, nem elég idős, hogy az elmúlás (a saját, mindenségbe való beolvadása, visszatérése) foglalkoztassa, de talán a másik nagyon fontos ok, hogy a kiállítók közül 15 főből 12-en (tehát a kiállítók négy ötöde) hivatásszerűen tanít, illetve a közelmúltig tanított. Így őrizték meg nyitottságukat, kapcsolatukat az aktuális műfajokkal, problémákkal. Remélem önök is frissnek érzik ezt a bemutatkozást.
Hatan a Pinke Miklós által szervezett, 1992-ban indult művészeti képzésben székesfehérvári Tóparti Gimnázium művészeti tagozatán működtek, működnek közre, ketten egy másik székesfehérvári gimnáziumban, hárman különböző szakmai és művészeti képzésben. Ketten: Péter Ágnes és Szegedi Csaba a művészeti felsőoktatásban is részt vett, részt vesz. Szegedi Csaba ma is a Moholy Nagy Művészeti Egyetem tanára, két éve jelent meg tankönyvként is kiválóan használható könyve: (ez itt a reklám helye) Világ-nézet ,– a képről, mint a sík küzdelméről a térrel címmel.
A kiállító alkotók közül három fiatal, most itt együtt állíthat ki egykori középiskolai mesterével, tanárával. A művészpedagógus kurátoroktól talán ilyen módon ez nem véletlen. Az pedig, hogy tanáraik több mindenben is példaképeik lehettek a fiataloknak az mutatja, hogy most már ők is művészpedagógusok. Máder Barnáról, Mosberger Róbertről és Revák Katalinról van itt szó.
Mindezekről talán azért beszéltem hosszabban, hogy bemutassam, a kiállítókat adó Székesfehérvári Művészek Társasága egy összetett közösség. KÖZÖSSÉG..
A kurátorok igyekeztek izgalmas, változatos - talán ebben a nagyrészt festői életműveket bemutató kiállítótérben szokatlan - kiállítást létrehozni. Így kétdimenziós műveket kilencen és háromdimenziós alkotásokat hatan adtak a tárlatra. Az anyagokban és technikákban megjelenő sokszínűségben a háromdimenziós tárgyaknál feltűnhet a kerámia túlsúlya. Nem véletlen, hiszen a Tóparti Gimnázium kerámiatagozata sok tizenéves fiatalt indított el a pályán. Szarka Tamás, a mestertanár és tanítványai, -a ma már fiatal házaspárként élő - Máder Barna és Revák Katalin rendkívül szerteágazóan használják szeretett anyagukat, és teljesen természetes, hogy erre a képzőművészeti tárlatra nem funkcionális tárgyaikat hozták el, hanem kerámiaszobrászati alkotásaikat. Mindhármuk munkáján jól látszik, hogy rendkívüli könnyedséggel (tudjuk akkor látunk ilyen könnyedséget, ha az alkotók az anyag, a technika használatának teljes birtokában vannak) alkotnak: abszurd tárgyakat (Szarka Tamás), mesés életfilozófiát (Revák Katalin) és a porcelán anyagát létrehozó nagyhatalom, Kína, zsűrijét is lenyűgöző konstruktív csipkét (Máder Barna).
A térbeli munkáknál két alkotó is előszeretettel használ talált tárgyat, alkot a fémhulladékok közt talált elemekből szerethető állatszobrot (Arany Gold Zoltán) vagy Haraszti Zsolt a „doboz” műfajában, talált fadarabokból asszociálható aktot, és a fogaskerekek egymásra-építésével „gyár”-at.
A térbeli és sík határán mozognak a plakátművészként is jelentős Varga Gábor Farkas munkái. Aki erre a kiállításra finom, szöveges papírkivágásainak elektrográfiai lenyomatait hozta el. A haiku költői műfaj magyar nagymesterének, Weöres Sándornak éteri gondolatait megtestesítő papírkivágások kétdimenziós képét. Mennyi áttétel, s talán minden áttétel finoman hozzátesz: a saját tervezésű betűvel való kézi nyomtatás, a térbeliséget mutató forma. És ő hozta a kiállítás talán egyik legfrissebb, legutoljára készített műveit, melyek Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című, 1950-ben írt verse „illusztrációit”.
Németh Géza a kiállítás előszavában a művészetet a világ értelmezésének, az igazság keresésnek mint nem lineáris (nem egymást időben követő, hanem egyszeri pillanatban feltáruló) különleges lehetőségét írja le. Amellyel a művész, a dolgokat „megnevező” megmutató, felmutató művész hozzájárul ahhoz, hogy mindig egy hajszálnyival közelebb jussunk a biztos tudáshoz.
A kiállított műtárgyakban egyik fontos aspektus: az idő , míg Büki Zsuzsanna az elmúlt és jelen idő rétegeit igyekszik bemutatni, azzal hogy egy általa rendezett, rétegzett múltat-jelent foglal össze, hoz kapcsolatba egymással a maga alkotta szóval készült műfajú elektro-festményein. Mosberger Róbert lyukkamerás képein, cianotípiáin a tűnő időt akarja rögzíteni, Természetesen minden alkotónak van dolga ezzel a fogalommal, mellyel a művészet és filozófia is sokat foglalkozik.
Persze egy nagyrészt festészetre szakosodott galériában ne feledkezzünk el a hagyományos, klasszikus festészeti technikát művelő művészekről, akik még vászonra, farostlemezre akril vagy olajfestékkel, ecsettel festenek. Nincs könnyű dolguk, mintha már majdnem mindent megfestettek volna és talán túl sokan is vannak a világon e műfajban. Egyedinek lenni, magukat komolyan is véve és túlságosan mégse, nehéz feladat: Bauer, Pinke, Szegedi, Szentes vállalják a megmérettetést.
Bármennyire vonzó lehetne elmélkedni tovább a műveket szemlélve, tudomásul kell venni egy kiállítás-megnyitó nem tanulmány. Célja talán leginkább az érdeklődés, a nézői kíváncsiság felkeltése.
A kiállítás - ahogy az élet is - jó esetben rengeteg ellentétet, ellentétes irányt és fogalmat kíván egy-egy művön belül is kapcsolatba hozni, összebékíteni.
Nekünk, művészettörténészeknek nagyon fontos Heinrich Wölfflin svájci művészettörténész 1915-ben megfogalmazott ellentétpárja, mely a reneszánsz és a barokk stíluskorszak lényegi eltérését, ellentétét mutatja öt fogalompárral:
egyvonalú festői
felszín mélység
zárt nyitott
többség egység
egyszerűség összetettség és mozgás
Magam most megpróbálok ellentétpárokat kreálni (persze korántsem olyan bölcsességgel) egy-egy művészhez, alkotásaihoz, hogy segítségükkel önök ezeket a nyitott műveket szemlélve használják az önöknél levő kulcsot a megértéshez. Miért is kell a nyitott műhöz kulcs? Csak… (Szóval azért, mert nem ÚGY nyitott a mű)
Ellentétpárok, hívószavak, hívópárok egy asszociációs játékhoz:
Arany Gold Zoltán: talált kontra megkonstruált kontra átgondolt tárgy
Bauer István : fehér kontra színes
puhaság kontra telítettség
rendezettség, struktúra kontra szabados forma
szégyenlősség kontra kitárulkozás
Büki Zsuzsanna: számítógépes nyomat kontra festészet
átlátszóság kontra színesség
archaizálás kontra korszerűség
Haraszti Zsolt: körülhatároltság kontra szabadság
játékosság kontra fegyelem
Kiss László: fekete kontra fehér
sötétség kontra világosság
merev kontra organikus
Máder Barna: monumentalitás kontra miniatürizálás
konstruált kontra álmodott
Mosberger Róbert: pillanatnyi kontra állandó
sokoldalú kontra egyoldalú (egy-ügyű – ne értsék úgy, illetve félre)
Péter Ágnes: szervező kontra alkotó
felület kontra tér
helyi kontra globális
Pinke Miklós: harmónia kontra vibrálás
partikuláris kontra egyetemes
könnyedség kontra kimértség
Revák Katalin: humor kontra követelés
zoomorf kontra antropomorf
ismerősség kontra távolságtartás
Szarka Tamás: anyagszerűség kontra anyag-szerűtlenség
testi kontra felületi
nemtörődömség kontra szigorúság
gépi kontra organikus
Szegedi Csaba: tudós kontra felszabadult
örömkeresés kontra behatárolódás
színes kontra színtelen,
merész kontra bátortalan
Szentes Ottokár: föld kontra ég
tónus kontra felület
modern kontra posztmodern
aktivizmus kontra magánmitológia
Varga Gábor Farkas: folytonos önvizsgálat kontra felszabadultság
közösség kontra önzés
tettetett ügyetlenség kontra profizmus
Végvári Beatrix: modellezés kontra megélés
ismerős kontra ismeretlen
színpad-szerűség kontra végtelen térbeliség
mindig minden csak volt kontra és soha nincs most
Igazuk van, ha azt mondják: nem is rendes ellentétek! És akár írhattam , mondhattam volna kerek mondatokat, mélyebb gondolatokat. Lehet, de akkor ez nem ez a lehetetlen megnyitó lenne és önök már rég nem lennének itt. Tényleg: itt vannak?
Szűcs Erzsébet művészettörténész 2021. január
(Artézi Galéria, Budapest, 2021. január 9 – január 30.)